Talán rájöttem arra, hogy miért okozott nekem és többeknek egyfajta törést a harmadik évad a sorozatban. És ha nem is vonom vissza minden korábbi megállapításomat, amely szerint innentől kezdve megváltozott a sorozat hangulata és másabbak lettek az összetevők közötti arányok, kicsit mégis visszaveszek az eddigiekből.
Amikor mégis újra elkezdtem nézni a sorozatot az első két évad részeit hiába láttam már több mint tízszer mindet, minden percüket élveztem. Ahogy közeledett a harmadik évad, kicsit féltem, hogy ez a lelkesedés kicsit alább fog hagyni. De kellemes meglepetésemre, egyáltalán nem és sokkal jobban élvezem most ezt az évadot is, mint korábban.
Rájöttem miért! Ahogy sokan rajtam kívül, az első két évadot darálva néztem meg, mivel mire tudomást szereztem a sorozatról, ezek a részek már lementek. A harmadik évadtól viszont hétről-hétre néztem a részeket és nem az volt, hogy "hú, ez annyira király volt, hogy megnézek még egyet". A még egy itt azt jelentette, hogy egymás után ugyanazt a részt néztem meg 5-6-szor, így könnyebben észrevettem a hibákat és bőven volt időm agyalni azon, hogy mi is lehet a következő részben. És ha nem úgy alakult a dolog, ahogy képzeltem, akkor érthetően csalódtam egy kicsit. Az első két évadnál meg nem kellett gondolkodnom a lehetséges folytatáson, mert csak benyomtam a következő részt, nem kellett egy hetet várni. Persze az évadok után én is daráltam a "nyári szünetben", de sosem egyben az egész addig leadott sorozatot. Ez talán hiba volt. Teóriák, agyalás nélkül a harmadik évadon is csak szórakozok. Ez tök jó! :D
És ha jól emlékszem általában azok a fórumozók osztották véleményem a harmadik évados "törésről", akik szintén ugyanígy nézték a sorozatot. Akik később kapcsolódtak be és a harmadik, esetleg negyedik és ötödik évadot is darálva nézték, nem panaszkodtak.
Persze ez csak az én elméletem, de talán van benne valami. És túl sok logikai összefüggés még akkor sincs a második és a harmadik évad között.